Az adatbázis szervezés szintjei

Az adatbázisban a valós világ adatait, és azok egymáshoz való kapcsolódását kívánjuk tárolni. Ahhoz azonban, hogy a valóban tárolandó adatokat és a szükséges kapcsolatokat megállapíthassuk, valamint, hogy ezeket az adatokat a számítógép számára érthető formában tárolni tudjuk, az általánosításnak egy magas szintjére van szükség. Ezt az absztrakciós folyamatot más szóval modellezést, célszerűségi okokból, több lépcsőben szokás végrehajtani.

1.3 ábra - a modellezési folyamat főbb állomásai

Az első feladat az adatmodellezés. Ez a feladat még nem igényel számítógépes ismereteket és lényegében független az alkalmazandó szoftvertől. Ugyanakkor a feladatot csak olyan emberek oldhatják meg eredményesen, akik mind átfogóan, mind részleteiben is jól ismerik a földolgozandó területet. Ha például egy városigazgatási alfanumerikus adatbázist akarunk létrehozni, akkor mindenekelőtt föl kell tárnunk azt, hogy az igazgatási szervezet különböző feladataihoz milyen nyilvántartásokat használ hagyományos munkamód esetén. Ezután meg kell néznünk azt, hogy melyek a közös adatok az egyes nyilvántartások között, valamint azt is, hogy különböző feladatok megoldására milyen további kapcsolatokat volna célszerű kialakítani. A föltárt összefüggéseket úgynevezett entitás diagramokban grafikusan is ábrázolni tudjuk.

E diagramok alapján kerülhet sor a második lépcsőre, az adatbázis logikai szerkezetének kialakítására. E logikai rekordoknak egyrészt összhangban kell lenniük az adatmodellezés során föltárt jelenségekkel, másrészt ki kell elégíteniük az adatbázis adatleíró nyelve (Data Definition Language) által megszabott formai igényeket.

A harmadik lépésben ezeket a logikai rekordokat a DDL szabályai szerint deklaráljuk, s ilyen módon megteremtjük a lehetőségét az adatbázis tényleges adatokkal való föltöltésének. A DDL nyelv segítségével ugyanis csak a rekord neveket, formátumokat és kapcsolataikat rögzítettük, a tényleges adatokat majd a betöltési folyamatban kell az így kialakított keretbe elhelyezni. A DDL nyelven leírt adatbázis sémát a DDL compailer lefordítja, és létrehozza az adatbázis leírását (sémáját). Ezt a leírást felhasználva fogja az adatbázis kezelő (data base manager) a file kezelő (file manager) segítségével elhelyezni fizikai tároló helyükre a bevitt adatokat. Itt szeretnénk megjegyezni, hogy a nagy adatbázisokban az adatbázis sémája mellett még úgynevezett alsémák is deklarálásra kerülnek, a különböző felhasználói szempontok figyelembevételével. Mivel azonban mi az alfanumerikus adatbázisokat csak a térbeli információs rendszerekben betöltött szerepük szempontjából vizsgáljuk, ezért az egyszerűség kedvéért úgy tekinthetjük, hogy az általunk használt adatbázisok nem bomlanak további alsémákra.

Az adatbázisokhoz való hozzáférés két szinten történhet. Vannak olyan felhasználók, akik számítógépes ismeretek nélkül is a döntés előkészítés folyamatában adatokat kívánnak szerezni az adatbázisból. Ezek a felhasználók rendszerint az alkalmazói programok bemenetén jutnak az adatbázisba. Ezek az alkalmazói programok ugyanis úgy vannak kialakítva, hogy néhány rövid parancs bebillentyűzése után megadják a kívánt választ. A számítógép szempontjából a válaszadás úgy történik, hogy a kérdés bebillentyűzése után a lekérdező processzor beindítja a lefordított felhasználói programot, mely az adatbázis manager segítségével megszerzi a kívánt adatokat. Sokkal gyakoribb a lekérdező (query) nyelven keresztüli hozzáférés. A korszerű adatbázisok lekérdező nyelvei utasítások és paraméterek segítségével lehetővé teszik azt, hogy az adatbázisban tárolt adatok különböző feldolgozási formában elérhetővé váljanak. E bemeneten keresztül rendszerint gyakorlott operátorok veszik igénybe a rendszert. A lekérdező nyelv utasításait a lekérdező processzor közvetlenül az adatbázis managernek továbbítja, és ez szolgáltatja a kívánt információt.

Amint arról már szoltunk, az adatbázisban különválik a logikai és fizikai rekordszerkezet. Ezt a különválasztást az adatbázis manager végzi. Különböző logikai rekordokból általános esetben különböző fizikai rekordokat hoz létre és ezeket a fizikai rekordokat az operációs rendszer részét képező file manager a meglévő tárakban az általa kijelölt helyekre elhelyezi. Ez utóbbi témáról, azaz a fizikai tárolás módjairól a továbbiakban nem kívánunk szólni, hisz minden operációs rendszer ezt a feladatot a saját szabályai szerint látja el. Számunkra, felhasználók számára éppen az a lényeges a korszerű adatbázis koncepcióban, hogy nem kell foglalkoznunk a fizikai adatszervezés kérdéseivel.

ˇ         a következő rész az elemi adatszerkezetekkel foglalkozik,

ˇ         visszatérhet az előző részhez is,

ˇ         vagy a tartalomjegyzékhez.


Megjegyzéseit E-mail-en várja a szerző: Dr Sárközy Ferenc